Hírek : Nemzeti Sport: Itt az ügyeletes megmentő |
Nemzeti Sport: Itt az ügyeletes megmentő
ftc.hu 2005.09.23. 20:53
A hét elején még úgy tűnt, kritikus helyzetbe kerülhet a Ferencváros. A kormány visszalépett attól, hogy a közreműködésével új, 35 ezres aréna épüljön az Üllői úton. Ezzel a Fradi elesett a stadionhasználati joga megváltásaként remélt 1.7 milliárd forinttól is.
Most mégis megcsillant a remény, a megmentő szerepét Rácz Gábor játszhatja. A csapat szenved és még nyeretlen, a vezetőedző, László Csaba magyarázkodik, a közönség pedig hol szurkol, hol fütyül, hol transzparensekkel, feliratokkal tüntet. Ez a Ferencváros 2005 őszén. Minden idők leggyengébb Fradija - ezt mondják sokan a jelenlegi együttesre. Pedig a keretben vannak tehetséges fiatalemberek, akikből egy-két éven belül meghatározó futballista válhat, s maradtak néhányan a "régiből" - válogatott szintű labdarúgók. A jelenlegi helyezésnél mindenképpen előrébb kellene tartania a Fradinak, ám nemcsak a tárgyalások során, de a pályán sem sikerül semmi. Legalábbis eddig. Néhány napon belül ugyanis pénz áll a házhoz, új befektető érkezik. Írtuk ezt már többször is, hogy aztán semmi se változzon, és mindenki csak legyintsen. De ennek a jelek szerint vége, Furulyás János klubelnök, aki hosszú hónapok óta próbál megoldást találni a kilátástalan anyagi helyzetre, most már bizakodva nyilatkozott. - Elnök úr, a Ferencváros labdarúgócsapata a megszűnés határán van. A szurkolók csalódottsága, kétségbeesése érthető, és aligha kell csodálkozni azon, hogy zsebkendőket lobogtatva az ön távozását követelik. Most mégis optimistának tűnik. - Régen nyilatkozhattam ennyire bizakodva, holott mindig is tudtam, hogy előbb-utóbb egyenesbe jövünk, és a Fradi régi hírnevéhez méltón szerepel -mondta Furulyás János. - Kevesen hittek nekem. Nem szeretném most hosszan ecsetelni az ingatlanügyünket, s azt, hogy az állam gyakorlatilag becsapott bennünket, hiszen tavaly márciusban Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter tudtával állapodtunk meg arról, hogy az összesen nyolchektáros területből hat hektár vagyonkezelői jogát negyvenkilenc évre egy forintért megkapjuk, úgy, mint a Vasas esetében is történt, a maradék két hektárt pedig eladhatja az állam. Ebből semmi sem valósult meg, az állami vezetők túl mohók voltak, de mondom, nem akarok most ebbe belemenni, közleményt adtunk ki az elmúlt napok, hetek történéseivel kapcsolatban. De visszatérve a felvetésére, valóban optimista vagyok, mert pénteken, de legkésőbb a jövő hét elején aláírhatjuk azt a szerződést, amelynek köszönhetően az első lépésben annyi pénzt hoz a házhoz, amelybó1 nyugodtan visszafizethetjük a kétszázharmincnyolc millió forintos hitelt, amelyet az OTP-től vettönk fel. - Gyanítom, sokan legyintenek erre, és nem hisznek már a szép szavaknak. - Pedig bejelenthetem, hogy Rácz Gáborral szóban mindenben megállapodtunk, a szerződést, ahogy az imént mondtam, hamarosan aláírhatjuk vele. Ennek értelmében az üzletember részvényessé válik a futball-rt.-ben, és a terveink szerint később alelnöki pozíciót kap. Rácz Gábor segítségével és szerepvállalásával egyenesbe kerülünk. Ő is hosszú távon gondolkodik, és mi is azt szeretnénk, ha a télen sikerülne megerősítenünk a keretet. Mert ez a mostani szereplés valóban gyalázatos. - Többször is negatívan beszélt a kieső helyen álló futballcsapatról, így borítékolható, hogy az új befektetővel szóba kerül az edzőkérdés is. - Valóban elégedetlenek vagyunk László Csaba tevékenységével. Sem szakmailag, sem emberileg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgy fogalmaznék, túl nagy falat volt számára a Ferencváros. Muszáj erről beszélnem, holott pontosan tudom, az MTK ellen vasárnap ő ül majd a kispadon, de bízom benne, hogy ígérete szerint meglepetést szerzünk. Egyébként nem áll szándékomban meneszteni László Csabát, valószínűbb, hogy egy másik beosztásba kerül. S hogy ki léphet a helyére? Hamarosan ez is kiderül... "
Csak az államnak nem jó
A Ferencváros várhatóan rövid időn belül aláírja a Sportfolió Kht.val a korábban kidolgozott, szóban elfogadott megállapodást, amely magába foglalja az Üllői út 129. alatti "... ingatlan hasznosítására kiírandó pályázatot, illetve a klub számára átadandó vagyonkezelői jog tartalmát" - ez is olvasható abban a tegnapi közleményben, amelyben a Ferencváros reagált a szerdai kormánydöntésre. A klub hangsúlyozta, a kormány nem az FTC javaslatát vette le napirendjéről, hanem saját elképzelését módosította, miszerint az ingatlan hasznosítása mellett egy 30-35 ezres új, Európa-bajnoki mérkőzések rendezésére is alkalmas stadiont kell építeni. A Fradi szerint az ingatlanértékesítés a klubnak befektetők által megajánlott 1.7 milliárd forint négy-ötszörösének megfelelő bevételt jelentett volna az állam számára. "Ebből fizették volna ki az egyesületnek a használati jog megváltását, s nem az adófizetők pénzéből" jegyezte meg a klub közleménye.
Angyalfölddel egyenlővé
Rácz Gábor Üllői úti szerepvállalása kapcsán megkerestük Kisteleki Istvánt, a liga elnökét, aki a következőket mondta: "A liga sem szól bele a csapatokat működtető gazdasági társaságok életébe, működésükre ugyanis a gazdasági törvények vonatkoznak. Az már más kérdés, hogy ezek mikét kapcsolódjak a ligához". Az üzletember - nevük mellőzését kérő - egykori kispesti munkatársai elmondták, noha 1994 és 1996 között elnökként megpróbált segíteni a nehéz helyzetbe kerülő klubon, de nem sokat tudott áldozni a kispestiekre. Igaz, a Bozsik-stadion főtribünje alatti épületben egy reprezentatív VIP-termet alakíttatott ki saját költségén. 2001. november 21-től 2003 tavaszáig a Vasas SC-t működtető kft. többségi tulajdonosa volt. A kft. üzletrészének 70 százalékát 2001 novemberében 600 millió forintért vásárolta meg. A megállapodás értelmében első részletben 200 millió forintot utalt át a társaság számlájára. December 12-én Komjáti Andrást felmenttette edzői tisztségéből és sportigazgatónak nevezte ki, a vezetőedzői teendők ellátásával pedig Kiss Lászlót bízta meg. 2003 tavaszán az akkor már NB I B-s Vasas megszűnt.
Lezüllői út
A kormány nem fizet 1.7 milliárdot, továbbá nem épít pályát a Fradinak. Ajvé. (Mellesleg Batizék találhattak volna jobb indokot a visszavonulásra: azt mondta a szóvivő, hogy az UEFA Eb-helyszínt kijelölő döntése előtt nem akarnak a bizonytalanba pénzt önteni - kérdem én, egy évek óta tudott tényt miért tálalnak új és ügydöntő ellenérvként kormányzati szinten, ennél többet hittünk az ottani szürkeállományról.) Szóval egy ilyen hír beérkezte után ugyebár valami kompenzációra vágyik az érintett: szóba jöhet fél üveg konyak, de annak ellenhatása másnap délre elmúlik. Akkor? Történjen már valami jó - sóhajt fel az egyszeri fradista. És akkor színre lép Rácz Gábor. Ez volna az? A megváltás szent pillanata? Akitől az Üllői úti haza fényre derül? Akit úgy vártak, ahogy a száz kisleány arra az egy gólra? Egy Berlusconiba fojtott Abramovics? 1.7 milliárd és egy vadiúj UEFA-stadion helyett - Rácz Gábor. Meg az ő pénze. Ebbó1 akármi kisülhet. Kispesten és Angyalföldön amondóak, ami korábban náluk kisült, az még az ehetetlen kategóriáját is alulról súrolta, de ez most mindegy. Ez a Fradi, itt mindenkiben megbíznak. Megbíznak Furulyásban, az általa bemutatott aktuális befektetőben, és talán még akkor is meg fognak bízni benne, amikor a feljutás lesz a tét. Az NB III-ból. Mindegy, addig is, amíg összegründolnak egy új stadiont, javallanánk egy gyors, egyszers- ,. mind látványos lépést. Helyben meghúzható. Pingálják át az utcanévtáblát a sarkon, imígyen: Lezüllői út. Csurka Gergely
|