Hírek : Megjelent a legújabb 100% Fradi! |
Megjelent a legújabb 100% Fradi!
ftc.hu 2005.10.12. 21:26
Megjelent a legújabb 100% Fradi. Ahogy azt már megszokhatták, a színes hetilap ezúttal is több érdekes témával foglalkozik, többek között a hétvégi derbivel, de a Liga elnöke is beszél a Ferencváros helyzetéről. Poszteren ezúttal Sorin Botis látható. A 100% Fradi október 12-én megjelenő számának tartalmából:
100%Meccs: Lila vagy zöld? (4-5. ol.) |
A mieink a következő fordulóban az Újpest otthonában lépnek pályára. A lap meccsbeharangozójában a két együttes válogatott védői – Vanczák és Balog – osztályozzák a másikat, de az is kiderül, hogyan készül az eltiltott Vlaszák Géza helyettese a Fradi-csatárok ellen.
Egy az egyben: Kisteleki Fradi-ügyben is beszól (6-7. oldal) | Kisteleki Istvánt négy hónappal ezelőtt nagy többséggel választották meg a Magyar Labdarúgó Liga elnökének. Az ismert üzletember korábban klubvezetőként, valamint edzőként is dolgozott a magyar futballban, így nem ismeretlen számára a hazai közeg. Rend és tisztesség – talán leginkább ezt a két fogalmat hangsúlyozza leginkább szerepvállalása óta, de a Liga elnökeként eddig már szókimondóan formált véleményt több kérdésben is. Kíváncsiak voltunk, Kisteleki István szerint hol tart ma a Ferencváros, hogyan látja ő az FTC szerepét, valamint jövőjét a magyar labdarúgásban. Bővebben itt.
Fókuszban: A farkasokkal táncoló (8-9. oldal) | Némi meglepetésre Gyepes Gábor nyáron elhagyta az Üllői utat, hogy pályafutását külföldön, egészen pontosan az angol másodosztályú Wolverhampton Wanderersnél folytassa. Sajátnevelésű védőnk fél évre kölcsönbe került a Wolves, azaz Farkasok becenevet viselő klubhoz. Gyepi angliai élményeiről számolt be.
Össztűzben: Nógrádi Árpád (10. oldal) | A Ferencváros fiatal támadója a társak által nekiszegezett, rendkívül kellemetlen kérdéseket is megválaszolja. Többek között fény derül arra is, hogy a játékos milyen extra prémium ellenében képes betalálni az ellenfelek kapujába, de az is, miért közlekedik inkább metróval, de arra is választ kapunk, miért kapta a Bödön becenevet a csapattól.
Exkluzív: Az ősfradista blueskirály (12-13. oldal) |
Kétség kívül a magyar blues zene legnagyobb alakja, talán nem véletlenül ragasztották rá a Blueskirály nevet. Deák Bill Gyula a nyolcvanas évek közepéig a Hobó Blues Band tagja volt, majd azt követően szóló karrierbe kezdett. Nem mellékesen pedig hatalmas Fradi –szurkoló, talán kevesen tudják róla, hogy gyerekként focizott, igaz nem a Ferencvárosban, hanem az MTK-ban…
Állandó rovatában Nagy Béla a legemlékezetesebb Fradi-Újpest rangadókról emlékezik meg.
Ellesett pillanatok: Női foci; Fradisták az All Star csapatban; Ezek a fiatalok; Eredményes hetek a tatamin
Női kezek: Kik lesznek a Fradi Ászai és Királynői? (20. ol.) | Idén második alkalommal kerül sor a Kézilabda Gálára, melynek keretein belül két vegyes, azaz női- és férfi játékosokból álló All Star csapat mérkőznek meg egymással. Hogy kik alkotják majd a Királyok és az Ászok együttesét, arról a szurkolók döntenek internetes szavazás útján. A nőknél hat kategóriában fradista is szerepel a jelöltek között. A Kézilabda Gálára december 30-án a debreceni Főnix-csarnokban kerül sor.
Vízilabda: Binder-baba: Blanka (21. oldal) |
Vízilabda csapatunk kiválóságának, Binder Szabolcsnak néhány hete tüneményes kislánya született. A kis Blankát és családját a 100% Fradi is meglátogatta.
Főbb témáink mellett még több érdekességet – mobiltartalmakat, Fradi-keresztrejtvény, rajongói fotókat -, valamint számos fontos információt tartalmaz a hetilap, a 100% Fradit emellett az elmúlt egy hét legjobb fotói teszik teljessé. A 100% Fradit keresse az újságárusoknál!
|